Elfogadom

17 év kellett az igazsághoz! Kiderült ki ölte meg Zámbó Jimmy-t?

A legfrissebb információk szerint -amit az exrendőr asszony szolgáltatott, aki nagyon jó barátja volt Jimmynek- csak kacsa mindaz amelyet Hulé Éva – az egyetlen címlapokon is szereplő, a király halálának koronatanúja- nyilatkozott.

Éva sokszor ígért hatalmas leleplezéseket, és eget rengető igazságokat, de soha egyetlen információt nem szolgáltatott a bulvárnak, vagy egyéb médiának. Egy dolgot azonban sikerült megtudni Éváról, ami szintén Vágó Imréné, volt rendőrnő adott közleménybe.

Érdekesség, hogy a család összes tagja, és a szemtanúk beszámolója szerint Éva asszony jelen sem volt a végzetes pillanatban, hanem pont akkor ő már a lépcsőházban járt valahol, és épp távozott az ingatlanból. Felmerülhetett a kétség afelől, hogy Hulé Éva valamilyen sakkban próbálta a Zámbó családot tartani, hiszen többször utalt arra Edit asszony, hogy Évának voltak különböző kérései feléjük, amely minden bizonnyal anyagi haszon jellegű volt – bár ezt nem tudjuk megerősíteni.

Éva egyetlen ismert verziója a halálesettel kapcsolatban a következő volt ; Edit asszony lőtte főbe Jimmyt egy veszekedés során, mivel Jimmy részegen a család előtt olyan dolgokat vágott a fejéhez, amely nem tűrhető el egyetlen családban sem. Szilveszter lévén mindenki ittas állapotban volt, így feltehetően az is közrejátszott a hirtelen cselekedetért, mindkét esetbe, ha Jimmy önmaga ellen fordította a fegyvert, vagy ha más tette ugyanezt..Ön mit gondol, valaha ki fog derülni, hogy mi is történt azon a végzetes estén?

Halála előtt leírta Hulé Éva, ki ölte meg Jimmyt
Budapest — Hétfő este elhunyt Hulé Éva (†57), aki szemtanúja volt Zámbó Jimmy (†42) 2001-es halálának, s aki váltig állította: az énekes halálát nem öngyilkosság okozta,írja a blikk.hu

Hulé Éva a Király jó barátjaként jelen volt azon a bizonyos végzetes éjszakán
Az asszony élete vége felé sokat betegeskedett, mindkét lábát amputálták, az elmúlt másfél évben pedig többször is kórházban kezelték, szívelégtelenség miatt bekövetkezett halálakor is az István Kórházban ápolták, ahová két héttel korábban került.

A Blikk információja szerint Hulé Éva nem készített ugyan hivatalos végrendeletet, ám valami hasonlót igen. Ebben a dokumentumban pedig nemcsak az szerepel, hogy földi javait kire szeretné hagyni, hanem az is, amit a Király bizarr és rejtélyes halálának tanújaként eddig nem mondhatott el a nyilvánosság előtt.

Éva asszony élete utolsó szakaszában már csupán egyetlen emberrel tartotta a kapcsolatot, Gerencsér Andrással, a jogi képviselőjével. Ügyfél és ügyvéd között lassan amolyan barátság alakult ki, sőt Hulé már-már fiaként tekintett Gerencsérre, aki pedig mindenben próbált neki segíteni.

– Éva néhány nappal ezelőtt szólt az őt ellátó szociális munkásnak, hogy a lakása kulcsát bocsássák a rendelkezésemre – árulta el dr. Gerencsér András. – Ennek az okáról egyelőre nem szeretnék beszélni, de azt fontos elmondanom, hogy akármit is találok majd a lakásban, a nyilvánosságra akkor tartozhat, ha az nem sért kegyeleti jogokat, vagy nem akadályoz egy folyamatban lévő büntetőeljárást.

Az ügyvéd utalt arra is, hogy a Hulé Éva által hátrahagyott dokumentumok kezelése is feltehetőleg őrá vár. Mint ismert: az asszony a nyilvánosság előtt ugyan nem nevezte meg azt a személyt, akinek szerinte köze lehetett Jimmy halálához, azonban a rendőrségi kihallgatásán mindent elmondott. Tény, hogy az újraindított nyomozás számos furcsa körülményt talált az énekes halálának rendőrségi aktáiban, de a szemtanú által elmondottak, összevetve a szakértői véleménnyel, nem voltak elegendő súlyúak ahhoz, hogy bárki megkérdőjelezze az akkori eljárás eredményét.

– Meggyőződésem, hogy amit Éva állított, az igaz volt – jelentette ki a fentiek ellenére Gerencsér.

Koós Szabolcs

EZT SE HAGYD KI :

250 FELÜLÉS KIHÍVÁS 😱😱😱

https://youtu.be/y82P7Nrm6Q0

Szólj hozzá!

Next Post

Previous Post

© 2020 Elfogadom

Theme by Anders Norén

Close