Mintha nem is ugyanaz az ember lenne. A változástól le fog esni az álla.

A 24 éves, svájci Celine Centino tiniként még gúnyolódás és szekálás célpontja volt iskolájában. Osztálytársai folyamatosan bántották külseje miatt. Mindenhol hibát találtak.

Minden nap szekáltak, és mindig más miatt. Mert úgy nézek ki, mint egy fiú, nincsenek melleim vagy a fenekem túl nagyon, az arcom csúnya

– mondta a Zürichben élő svájci nő. A kegyetlen szekálás olyan durva volt, hogy Celine egy idő után már be sem mert menni az iskolába, és inkább betegnek hazudta magát, hogy ne legyen célpontja a másokban hibát kereső iskolásoknak.

Celine, a plasztikai műtétek előtt. Fotó: Celine Centino / mediadrumworld.com
Celine egyre kevésbé érezte jól magát a saját bőrében, és úgy döntött, hogy változtat ezen, és plasztikai műtétekkel oldja meg a problémát. Elkezdett spórolni, és keményen dolgozni kezdett, minden keresetét félretéve az operációkra.

2013 szeptemberétől kezdve négy éven keresztül több műtéten is átesett. Háromszor nagyobbították meg a mellét, átalakították az orrát, feltöltötték az ajkait és az arcát és állát. Mindez összesen 50 ezer svájci frankot, azaz több mint 14 millió forintot emésztett fel.

Az eredmény pedig magáért beszél:

Celine átváltozása egészen elképesztő. Fotó: Celine Centino / mediadrumworld.com

„Csúnya Celine” a múlté lett. De az átváltozás nem csak a testét értinette. Elmondása szerint sokkal magabiztosabb, és lelkileg is erősebb lett, miután megműtette magát. Ha most mond valaki csúnyát róla, már lerázza magáról a kritikákat.

Celine a műtétek után Fotó: Celine Centino / mediadrumworld.com
Celine-nek most már egy több mint negyvenezer követővel rendelkező Instagram-oldala van, ahol egymás után kapja a dicséreteket külsejére. „A férfiak megőrülnek értem” – mondta a nő. Aki hozzátette, ha most találkozna valamelyik korábbi szekálójával, figyelemre sem méltatná.

Nem érdemlik meg, hogy beszélgessenek velem

– jelentette ki a nő.

Forrás : https://24.hu/

Szólj hozzá!